Negyedik fejezet

Ne késsétek le a hajót!

Valahol a város belsejében lehettünk. Az utca két oldalán butikok és kirakatok követték egymást. Kiara lemaradt egy boltnál, mert azt mondta, hogy a tűsarkúak itt szuperszépek, és majd a strandon talizunk. De ez már egy félórája volt, úgyhogy azóta szereztünk napszemüveget, gyékényt, új papucsot és egy teljesen új szett volt rajtunk :). Cindi egy virágmintás ruhát viselt, én egy fehér virslipános pólót és rövid farmert.

-Most már menjünk a partra, még ebben a melegben megvárakoztatjuk Kirt.-szóltam

-Nem ő mondta, hogy nyugodtan menjünk tovább? Na jó, de még ehhez a kalaposhoz benézek.

Így hát betértünk az üzletbe, és jobbnál jobb kalapokat próbáltunk. Mivel nekem jobb a megfigyelőképességem, könnyen kiszúrtam a nekem valót, De Cindinek tovább tartott.

-Ez milyen?

-Nee. Ebben úgy nézel ki, mint egy vén nyanya.

-És ez?

-Inkább keress egy másik fajtát.

-Na, ez már jobb?

-Egy fokkal. De mi lenne, ha ezt néznéd meg?

-Hisz ez gyönyörű! Kösz a segítséget!

-Bármikor szívesen segítek C.

-Kö... Ácsi bácsi! Mi ez a becenév?!

-Tán nem tetszik?-néztem tettetett éretlenséggel. Fizettünk, és láttam, hogy vissza akar vágni nekünk. Már a part felé vettük az irányt, mire tudott mit mondani:

-Jó, de akkor én is Ann-nak foglak hívni-kajánul vigyorgott. Szólásra nyitottam a szám, de mivel nem tudtam mit mondani, visszacsuktam. Az út többi része csendben telt el. Aztán mikor megérkeztünk, rögtön az öltöző felé vettük az irányt. Végre megtört kettőnk közt a jég, mert Cindi megszólalt:

-Szerinted milyen lesz Kiri bikinije? Pöttyös? Csíkos? Vagy inkább a virágokat szereti?

-Halvány lila segédfogalmam sincs, Cindi. Bár talán...

-Talán mi?-sürgetett a vámpírlány.

-Hát lehet, hogy valami feketét fog viselni. Mellesleg, te melyiket veszed fel?

-A bíborvöröset, amelyiken rózsák vannak. És te?

-Én a vajszínűt-mondtam, majd kiléptem, és a másik oldalon vártam Cindit. Szerintem tudta, hogy várok, ezért húzta az időt. Már kezdtem ideges lenni mikor odajött hozzám egy lány. Egyberuhát viselt, feketét. Megállt előttem, és csak nézett. Végül aztán megszólalt:

-Hát meg sem ismersz? Mimi vagyok!

-Mimi! Te mekkorát nőttél! És régen a feketét se szeretted.

-Tudom. De miután találkoztam a nővéremmel, akinek Kiara a neve, és ő...

-Kiara?! És most hol van?

-Annál az épületnél várja a barátait.

Én elrohantam arra, de Cindi is ott loholt mögöttem. Gondolom mindent hallott, és most temérdek kérdése van, de nem kérdezett. Csak futottunk. Amint megláttuk, integetni kezdtünk, és ő is visszaintegetett. Ugyanolyan ruhát viselt, mint testvére.

-Képzeld, a húgod volt a legjobb barátom általánosban!

-Óh, akkor te vagy az, akiről annyit mesélt! Tudtam, hogy ismerlek valahonnan, de ez nem jutott eszembe.

-De miért jött ide ő is?

-Mondtam, hogy elmegyek, erre ő is akart jönni, hogy ne csak három hónapig legyünk együtt. De most valami mársól beszélgessünk, nem akarok emós hangulatot.

-Oké. Akkor használjuk ki a szabadidőnket!

Hogy mit is csináltunk? Hát elég sok mindent, lényeg a lényeg: a parton töltöttük időnket, és Mimi folyton körülöttünk legyeskedett. Egyszer hirtelen feltettem a leglényegesebb kérdést:

-Figyeli valaki az órát?!

Hirtelen mind kotorászni kezdtünk a táskánkban, majd Cindi felkiáltott:

-Tíz perc múlva fél három! Induljuk! Jaj, atyaég, mi lesz ha elkésünk?! Ajajaj!

-Na, ne izgasd már fel úgy magad! Ha futunk még odaérünk!-pirított rá Kiara. Szélsebesen rohantunk előre, és két perc alatt kiértünk a kikötőhöz. De bosszúsan konstatáltuk, hogy ennek a városnak több is van. Úgyhogy vettünk egy nagy levegőt, futásnak eredtünk, és az árbócokat követve száguldtunk át a városon.

14:26 Vajon odaérünk még?

Elena magyarázkodik

Kedves, drága, hűséges, türelmes(?), imádott olvasók!

Nem is tudom, mikor volt utoljára friss bejegyzés... Viszont azt sem, hogy mikor lesz. Tényleg nagyon sajnálom, sajnáljuk.

Addig is, bár tudom, pofátlanság, de azért mégis... Ha van kedvetek olvasni tőlem, nézzetek be ide:)

Girl with purple lips

Sok-sok puszi,

Elena O'Connor

Harmadik fejezet

A VONATÚT, A BARÁTOK ÉS A DÖBBENET

Eddig nem volt másról szó, csak Cindi Cindi Cindi. Eljött a nap, mikor végre találkozok vele. Bizsergett a kezem, mikor felszálltam a vonatra. Sokat hallottam erről a lányról, például ő is aranyvérű, van egy bátyja, szőke a haja, kék a szeme. Nekem ellentétben barna a szemem és a hajam. Már rajtam volt az egyenruha, mikor elhelyezkedtem a fülkében. 3 nap múlva 12 leszek. Ebben is különbözünk Cindivel, ugyanis ő már 13.

A nap már az ég tetején járt. Az órámra pillantottam. Fél 12 múlt 5 perccel. Hol lehet ez a lány? Hirtelen nyílt az ajtó, és belépett egy lány. Fekete haj, zöld szemek. Ki lehet ő?

-Szia, Kiara vagyok, Kiara Mountbrige.

-Én meg Annie, Annie McRaien.

-Tudom. Nemsokára Cindi is megérkezik-becsukta az ajtót maga mögött.-Lehet, hogy nem látszik, de 130 vagyok.

-Akkor te is vámpír vagy?

-Igen. Már rengeteg embert változtattam át...

-De hiszen az szabályellenes! Nem büntettek meg?

-Jól tudok menekülni-egy pillanatra megállt és figyelt.-Jön ő is-alighogy kimondta, benyitott egy szintén egyenruhás lány.

-Sziasztok, Cindi Goldblood a nevem.

-Annie McRaien.

-Kiara Mountbrige.

Ezután nagy beszélgetésbe kezdtünk, de olyan jól szórakoztunk, hogy észre se vettük a vonat indulását. Már vagy 10 óra volt, mikor átmentünk az ágyakhoz. Mivel egy csomó ember volt még rajtunk kívül, így csak SMS-eztünk egy ideig, majd elnyomott az álom. Reggel a hangosbemondó ébresztett.

-Figyelem! A vonat 20 perc múlva érkezik. Menjenek vissza a kabinjukba.

Így hát felkeltünk és visszatámolyogtunk a kabinba. Most nem beszélgettünk. Mind fáradtak voltunk. Szerencsére Kiara hozott energiaitalt, amit gyerekek is fogyaszthatnak. Bár a külseje kicsit ijesztő, belül nagyon kedves.

Hallottuk a fékek csikordulását, és a vonat megállt. A folyosóról behallatszódó hangok alapján nagy tömeg tódult ki, és mi iis csatlakoztunk. Már kíváncsiak voltunk a sulira. Vajon olyan, mint álmaimban? Azomban mikor kiléptünk, egy kikötővel találtuk szembe magunkat.

-Mii?!-kiáltottuk kótusban.

-Ti nem tudtátok?-szólalt meg egy lány.-Az iskola szigeten van!

-Mii?!-most csak én voltam. Az idegen megforgatta a szemeit, majd ott hagyott.

-Kedves diákjaink!-a hang középről jött, de nem láttam-A hajó 14:30-kor indul. Addig szétnézhettek a városban. Minden diák kap 500 eurót kártyán. Ha enni akartok valamit, a parti sétány mentén van néhány étterem, de ezt csak ajánlom. Viszont figyeljetek az időre! Ez a hajó háromhavonta egyszer megy! Úgyhogy aki késik, az nyugodtan hazamehet!

Ránéztem az órára. Fél kilenc! Egy csomó időnk lesz! Ráadásul 500 euró! Emellett a zsebpénzem eltörpül! De hogy mit kezdünk a nappal, azt még nem tudom.

-Na, akkor megyünk shoppingolni?-kérdezte Cindi.

-Közben nézzünk ki egy kajárdát!-felelte Kiara.

-Én fürdeni szeretnék!-toldottam meg.

-Ahhoz viszont bikini kell!

-Mintha nem tudnám! Na, akkor indulunk?

Más

Gyönyörű, felhős napot drágáim! Ma sokan lezárták a 2013-1014-es tanévet. Nálunk Annie kitűnő lett, Elena pedig... hát, ő majdnem :D De nem is szaporítanám tovább a szót. Egy kis köszönet nyilvánítást tartanánk - igen, tudjuk, hogy még csak nagyon az elején vagyunk a sztorinak, de úgy gondoltuk, ha már a fejezeteknél nem szoktunk kotyogni, akkor ezt most megtennénk egy külön bejegyzésben.

-----------------------------------

Millió csók,

Annie McRaien & Elena O'Connor

Második fejezet

A LEGJOBB AJÁNDÉK

Cindi kifeküdt a holdfényre, mintha napozna.

- Ugyan hol járhatott Thomas? - gondolkozott a vámpírlány. - Na mindegy. Inkább az a fontos,hogy miért döntött anya ilyen hirtelen az emberekkel való közelségről. Eddig kalitkába voltam zárva, most meg csak úgy elengednek. Ki érti a felnőtt-logikát?!

Szinte ragyogott a fényárban. Energiával telt meg.

Egyszer csak nyikordult az ajtó. 

- Mi az már megint, anya? - vendégét pillantásra sem méltatta, úgy kérdezett.

- Anya? Meg vagyok sértve! - válaszolt durcásan egy... férfihang. Cindi odakapta erre a fejét. 

- Bátyóóó! - rohant oda hozzá és ölelte át. 

- Boldog tizenharmadik szülinapot, Kis C.! - mosolygott a fiú. A lány annyira örült, hogy szóvá se tette a nem éppen kedvére való becenevet.

- Nálad jobb meglepetést nem is kaphattam volna!

-Pedig ajándék is van - azzal egy dobozt nyújtott át Thomas. Benne egy csillogó ezüstmedál volt. - Ez itt a család címere - magyarázott a fiútestvér.

- Én... én nagyon köszönöm.

- Viszont valamit elfelejtettél -.

- Mit? 

- Telihold van.  Tudod, gyűlés.

- Oh tényleg! Akkor megyek - és már rohant is volna, de a bátyja elkapta a kezét. 

- Azonban az Akadémián el kell rejtened magad. Ígérd meg, hogy megteszed!

- Jó, ígérem -sóhajtott fel Cindi. - Mindjárt éjfél, ideje lenne mennem. Bye-bye!

- Szia!

* * *

Hosszú keresgélés után, az alagutak között, végre-valahára megtalálta a tanácstermet. A vámpírok már csak őrá vártak. 

- Cindi itt van! Végre kezdhetünk.

- Minket eddig nem vettek észre, de nem kell sok, és gyanút fognak - Kezdte a szokásos monológot sóhajtás kíséretében a lány. -  Ha a felnőttek megszavazzák, elmegyünk innen.

- De akkor hol fogunk lakni?

- Ne aggódj! Válaszolni viszont nem tudok. A felnőttek gondoskodnak róla. Ezt majd ők eldöntik.
- És pontosan hova megyünk? - hallatszott egy lány hangja a sokaságból.
- Nem tudni, Kathleen - válaszolt neki a felettes leány. - A következő téma az iskola, utána jön majd a vérosztás. Na szóval. Valaki gyanítja, hogy észrevették?
- Hát, lehet, hogy a szemfogam csücskét meglátta egy lány a mosdóban...
- Semmi baj, ha rákérdez, mondd, hogy csak ijesztgetés volt. Most mindenki vegye el az adagját, utána mehetünk - adta ki az utasítást Cindi, majd véghez vitte saját parancsát, s haza tért.

Első fejezet

MEGLEPETÉS!

Cindi törökülésben ült a régi és elhagyatott épülettel ellentétes irányban. A távoli várost figyelte, és arra gondolt, hogy bár szabadon járhatna-kelhetne, barátkozhatna mindenkivel, nem csak vámpírokkal. Alkonyodott. A nap az építmény ablakairól visszatükröződött. Az erdőből farkasok - vagy vérfarkasok? - kaparászása hallatszott. Úgy látszik, teliholdra esik a szülinapja. Megint.

Cindi sóhajtott egy nagyot, majd lehunyta a szemeit. Bátyja járt az eszében. Vajon mennyit kell még várnia? Mikor jön haza? Már kettő éve ünnepel nélküle. Tíz éves kora óta nem látta. Eléggé hiányzott neki. Mögötte nyikordult az ajtó, s anyja lépett elő.

- Mit akarsz? - kérdezte egyhangúan, de meg se fordult.

- Egy jó és egy rossz hírem van...

- A rosszal kezd! - vágott közbe a lány.

- Hát jó. Jövőre egy lányakadémián fogsz tanulni egy másik vidéken.

- Lehetne rosszabb is. És mi a jó hír? - szeme még mindig be volt csukva.

- A bátyád az éjjel hazajön.

- Miii?! - azonnal felpattant és anyja szemébe nézett. - Tehát a bátyám hazajön, ezért itthon lesz, és míg hónap végén el nem megyek, velem lesz?

- Igen, de figyelj oda, és ne kérdezd arról, hogy hol járt!

- De miért titkoljátok előlem? Csak nem olyan szörnyű helyen volt?

- Ne kérdezd és kész! Ha magától nem beszél róla, és nagyon valószínű, hogy nem fog, ne kérdezz rá!

- Jó jó, nem fogom!

A város fényei lassan felkapcsolódtak. Cindi ugyan azt a pózt vette fel, mint alkonyatkor. Ugyanolyan volt egyenes, szőke, háta közepéig érő haja, fekete, halálfejes pólója és sötét, tépett szoknyája. Viszont belül megváltozott. A nagy, bús űr helyett most boldogság és öröm volt. Mélykék szemeivel a szórakozóközpontok fényeit figyelte. Ez éjszaka nem lett volna egyik helyen sem. Inkább testvérével ült volna kissé poros szobájában, vagy járta volna a fehér köves folyosókat, miközben mindent elmesél. Lenézett a holdra. Távolból farkasok vonyítása hangzott. Az erdőt képlete. Az egyik szirten meg is látta a vonyító farkasembert. Adams volt az.

* * *

Időközben az erdő mélyén Cindi anyja és bátyja találkoztak.

- Átadtad az üzenetet Müllerséknek? - kérdte fiától Anabell.

- Igen. Azt mondták, Délvidéken élnek aranyvérűek. Egy házaspár. 15 éves fiuk van. Megkerestem őket, és azt mondták, talán.

- Mindent megteszel a húgodért, igaz? - nevetett az anyja

- Csak nem akarom hogy... Tudod, mint te és apa... Hogy az legyen...

- Ne aggódj, a testvéredet lányakadémiába küldöm...

- De akkor a szemfogából reszelni kell! - vágott közbe ijedten Thomas.

- Ne aggódj, ha érted teszi el fogja fogadni.

- Hát jó. Akkor ideje beszélnem vele.

Prológus

VÁMPÍR SZÜLETIK

Minden Los Angelesi vámpír a titkos alagúthálózatot járta. Sietve keresték a nagytermet. Egy kis vérszívóval gazdagodik a világ! Ráadásul nem akármilyennel, egy aranyvérűvel. Őket évezredek óta tisztelik, hiszen vérük sosem keveredett ember- vagy vérfarkasvérrel. Viszont náluk gyakori volt a testvérházasság, hogy nevüket őrizzék. Ez a kislány is majd bátyját kapja férjének. Ezért néha szerencsésebbnek mondják a kevert vérűeket.

Már az egész kolónia összegyűlt. Mindenki a szülőszoba ajtaját bámulta A felnőttek izgatottan, a gyermekek unottan. Lassan telt az idő. Hajnali fél kettő. Lassan már azt hiszik, hogy meg se fog születni a lány. A társaság álmos volt. Csak Thomas Goldblood lett volna képtelen aludni. Elképzelte, ahogy kihozzák a gyermeket, és végre megpillanthatja a jövendőbeli feleségét. Hirtelen egy kéz fogta meg a vállát. Hátrapillantott. Fekete gitáros póló, fekete földet söprő naci. Kivillanó szemfoga és hófehér bőre szinte világított.

-Vanessa, te mit csinálsz itt?

-Nem mondnom, inkább megmutatom - s azzal félretolta feketére festett haját a nyakából. Két icipici seb.

-Ki? Ki tette?

-Kia...- hirtelen kinyílt az ajtó.

-Megszületett! - kiabálta az orvos - Ép és egészséges!

Mindenki a gyerekhez tódult. Lassan a bátyja is felé indult. Ennek láttán a tömeg előtte kettéoszlott, hogy láthassa a húgát. A fiú fölé hajolt. Erre a hugica nevetni kezdett. A testvére átvette a kezébe, majd csatlakozott a kacagáshoz. Egyre többen kacarásztak. Végére a terem harsogott a vihogástól. Tomas kistestvérére pillantott. Nem tudott a házasságra gondolni. Csak egy dolgot akart: még sokszor hallani ezt a boldog hangot.