Negyedik fejezet

Ne késsétek le a hajót!

Valahol a város belsejében lehettünk. Az utca két oldalán butikok és kirakatok követték egymást. Kiara lemaradt egy boltnál, mert azt mondta, hogy a tűsarkúak itt szuperszépek, és majd a strandon talizunk. De ez már egy félórája volt, úgyhogy azóta szereztünk napszemüveget, gyékényt, új papucsot és egy teljesen új szett volt rajtunk :). Cindi egy virágmintás ruhát viselt, én egy fehér virslipános pólót és rövid farmert.

-Most már menjünk a partra, még ebben a melegben megvárakoztatjuk Kirt.-szóltam

-Nem ő mondta, hogy nyugodtan menjünk tovább? Na jó, de még ehhez a kalaposhoz benézek.

Így hát betértünk az üzletbe, és jobbnál jobb kalapokat próbáltunk. Mivel nekem jobb a megfigyelőképességem, könnyen kiszúrtam a nekem valót, De Cindinek tovább tartott.

-Ez milyen?

-Nee. Ebben úgy nézel ki, mint egy vén nyanya.

-És ez?

-Inkább keress egy másik fajtát.

-Na, ez már jobb?

-Egy fokkal. De mi lenne, ha ezt néznéd meg?

-Hisz ez gyönyörű! Kösz a segítséget!

-Bármikor szívesen segítek C.

-Kö... Ácsi bácsi! Mi ez a becenév?!

-Tán nem tetszik?-néztem tettetett éretlenséggel. Fizettünk, és láttam, hogy vissza akar vágni nekünk. Már a part felé vettük az irányt, mire tudott mit mondani:

-Jó, de akkor én is Ann-nak foglak hívni-kajánul vigyorgott. Szólásra nyitottam a szám, de mivel nem tudtam mit mondani, visszacsuktam. Az út többi része csendben telt el. Aztán mikor megérkeztünk, rögtön az öltöző felé vettük az irányt. Végre megtört kettőnk közt a jég, mert Cindi megszólalt:

-Szerinted milyen lesz Kiri bikinije? Pöttyös? Csíkos? Vagy inkább a virágokat szereti?

-Halvány lila segédfogalmam sincs, Cindi. Bár talán...

-Talán mi?-sürgetett a vámpírlány.

-Hát lehet, hogy valami feketét fog viselni. Mellesleg, te melyiket veszed fel?

-A bíborvöröset, amelyiken rózsák vannak. És te?

-Én a vajszínűt-mondtam, majd kiléptem, és a másik oldalon vártam Cindit. Szerintem tudta, hogy várok, ezért húzta az időt. Már kezdtem ideges lenni mikor odajött hozzám egy lány. Egyberuhát viselt, feketét. Megállt előttem, és csak nézett. Végül aztán megszólalt:

-Hát meg sem ismersz? Mimi vagyok!

-Mimi! Te mekkorát nőttél! És régen a feketét se szeretted.

-Tudom. De miután találkoztam a nővéremmel, akinek Kiara a neve, és ő...

-Kiara?! És most hol van?

-Annál az épületnél várja a barátait.

Én elrohantam arra, de Cindi is ott loholt mögöttem. Gondolom mindent hallott, és most temérdek kérdése van, de nem kérdezett. Csak futottunk. Amint megláttuk, integetni kezdtünk, és ő is visszaintegetett. Ugyanolyan ruhát viselt, mint testvére.

-Képzeld, a húgod volt a legjobb barátom általánosban!

-Óh, akkor te vagy az, akiről annyit mesélt! Tudtam, hogy ismerlek valahonnan, de ez nem jutott eszembe.

-De miért jött ide ő is?

-Mondtam, hogy elmegyek, erre ő is akart jönni, hogy ne csak három hónapig legyünk együtt. De most valami mársól beszélgessünk, nem akarok emós hangulatot.

-Oké. Akkor használjuk ki a szabadidőnket!

Hogy mit is csináltunk? Hát elég sok mindent, lényeg a lényeg: a parton töltöttük időnket, és Mimi folyton körülöttünk legyeskedett. Egyszer hirtelen feltettem a leglényegesebb kérdést:

-Figyeli valaki az órát?!

Hirtelen mind kotorászni kezdtünk a táskánkban, majd Cindi felkiáltott:

-Tíz perc múlva fél három! Induljuk! Jaj, atyaég, mi lesz ha elkésünk?! Ajajaj!

-Na, ne izgasd már fel úgy magad! Ha futunk még odaérünk!-pirított rá Kiara. Szélsebesen rohantunk előre, és két perc alatt kiértünk a kikötőhöz. De bosszúsan konstatáltuk, hogy ennek a városnak több is van. Úgyhogy vettünk egy nagy levegőt, futásnak eredtünk, és az árbócokat követve száguldtunk át a városon.

14:26 Vajon odaérünk még?