Más

Gyönyörű, felhős napot drágáim! Ma sokan lezárták a 2013-1014-es tanévet. Nálunk Annie kitűnő lett, Elena pedig... hát, ő majdnem :D De nem is szaporítanám tovább a szót. Egy kis köszönet nyilvánítást tartanánk - igen, tudjuk, hogy még csak nagyon az elején vagyunk a sztorinak, de úgy gondoltuk, ha már a fejezeteknél nem szoktunk kotyogni, akkor ezt most megtennénk egy külön bejegyzésben.

-----------------------------------

Millió csók,

Annie McRaien & Elena O'Connor

Második fejezet

A LEGJOBB AJÁNDÉK

Cindi kifeküdt a holdfényre, mintha napozna.

- Ugyan hol járhatott Thomas? - gondolkozott a vámpírlány. - Na mindegy. Inkább az a fontos,hogy miért döntött anya ilyen hirtelen az emberekkel való közelségről. Eddig kalitkába voltam zárva, most meg csak úgy elengednek. Ki érti a felnőtt-logikát?!

Szinte ragyogott a fényárban. Energiával telt meg.

Egyszer csak nyikordult az ajtó. 

- Mi az már megint, anya? - vendégét pillantásra sem méltatta, úgy kérdezett.

- Anya? Meg vagyok sértve! - válaszolt durcásan egy... férfihang. Cindi odakapta erre a fejét. 

- Bátyóóó! - rohant oda hozzá és ölelte át. 

- Boldog tizenharmadik szülinapot, Kis C.! - mosolygott a fiú. A lány annyira örült, hogy szóvá se tette a nem éppen kedvére való becenevet.

- Nálad jobb meglepetést nem is kaphattam volna!

-Pedig ajándék is van - azzal egy dobozt nyújtott át Thomas. Benne egy csillogó ezüstmedál volt. - Ez itt a család címere - magyarázott a fiútestvér.

- Én... én nagyon köszönöm.

- Viszont valamit elfelejtettél -.

- Mit? 

- Telihold van.  Tudod, gyűlés.

- Oh tényleg! Akkor megyek - és már rohant is volna, de a bátyja elkapta a kezét. 

- Azonban az Akadémián el kell rejtened magad. Ígérd meg, hogy megteszed!

- Jó, ígérem -sóhajtott fel Cindi. - Mindjárt éjfél, ideje lenne mennem. Bye-bye!

- Szia!

* * *

Hosszú keresgélés után, az alagutak között, végre-valahára megtalálta a tanácstermet. A vámpírok már csak őrá vártak. 

- Cindi itt van! Végre kezdhetünk.

- Minket eddig nem vettek észre, de nem kell sok, és gyanút fognak - Kezdte a szokásos monológot sóhajtás kíséretében a lány. -  Ha a felnőttek megszavazzák, elmegyünk innen.

- De akkor hol fogunk lakni?

- Ne aggódj! Válaszolni viszont nem tudok. A felnőttek gondoskodnak róla. Ezt majd ők eldöntik.
- És pontosan hova megyünk? - hallatszott egy lány hangja a sokaságból.
- Nem tudni, Kathleen - válaszolt neki a felettes leány. - A következő téma az iskola, utána jön majd a vérosztás. Na szóval. Valaki gyanítja, hogy észrevették?
- Hát, lehet, hogy a szemfogam csücskét meglátta egy lány a mosdóban...
- Semmi baj, ha rákérdez, mondd, hogy csak ijesztgetés volt. Most mindenki vegye el az adagját, utána mehetünk - adta ki az utasítást Cindi, majd véghez vitte saját parancsát, s haza tért.

Első fejezet

MEGLEPETÉS!

Cindi törökülésben ült a régi és elhagyatott épülettel ellentétes irányban. A távoli várost figyelte, és arra gondolt, hogy bár szabadon járhatna-kelhetne, barátkozhatna mindenkivel, nem csak vámpírokkal. Alkonyodott. A nap az építmény ablakairól visszatükröződött. Az erdőből farkasok - vagy vérfarkasok? - kaparászása hallatszott. Úgy látszik, teliholdra esik a szülinapja. Megint.

Cindi sóhajtott egy nagyot, majd lehunyta a szemeit. Bátyja járt az eszében. Vajon mennyit kell még várnia? Mikor jön haza? Már kettő éve ünnepel nélküle. Tíz éves kora óta nem látta. Eléggé hiányzott neki. Mögötte nyikordult az ajtó, s anyja lépett elő.

- Mit akarsz? - kérdezte egyhangúan, de meg se fordult.

- Egy jó és egy rossz hírem van...

- A rosszal kezd! - vágott közbe a lány.

- Hát jó. Jövőre egy lányakadémián fogsz tanulni egy másik vidéken.

- Lehetne rosszabb is. És mi a jó hír? - szeme még mindig be volt csukva.

- A bátyád az éjjel hazajön.

- Miii?! - azonnal felpattant és anyja szemébe nézett. - Tehát a bátyám hazajön, ezért itthon lesz, és míg hónap végén el nem megyek, velem lesz?

- Igen, de figyelj oda, és ne kérdezd arról, hogy hol járt!

- De miért titkoljátok előlem? Csak nem olyan szörnyű helyen volt?

- Ne kérdezd és kész! Ha magától nem beszél róla, és nagyon valószínű, hogy nem fog, ne kérdezz rá!

- Jó jó, nem fogom!

A város fényei lassan felkapcsolódtak. Cindi ugyan azt a pózt vette fel, mint alkonyatkor. Ugyanolyan volt egyenes, szőke, háta közepéig érő haja, fekete, halálfejes pólója és sötét, tépett szoknyája. Viszont belül megváltozott. A nagy, bús űr helyett most boldogság és öröm volt. Mélykék szemeivel a szórakozóközpontok fényeit figyelte. Ez éjszaka nem lett volna egyik helyen sem. Inkább testvérével ült volna kissé poros szobájában, vagy járta volna a fehér köves folyosókat, miközben mindent elmesél. Lenézett a holdra. Távolból farkasok vonyítása hangzott. Az erdőt képlete. Az egyik szirten meg is látta a vonyító farkasembert. Adams volt az.

* * *

Időközben az erdő mélyén Cindi anyja és bátyja találkoztak.

- Átadtad az üzenetet Müllerséknek? - kérdte fiától Anabell.

- Igen. Azt mondták, Délvidéken élnek aranyvérűek. Egy házaspár. 15 éves fiuk van. Megkerestem őket, és azt mondták, talán.

- Mindent megteszel a húgodért, igaz? - nevetett az anyja

- Csak nem akarom hogy... Tudod, mint te és apa... Hogy az legyen...

- Ne aggódj, a testvéredet lányakadémiába küldöm...

- De akkor a szemfogából reszelni kell! - vágott közbe ijedten Thomas.

- Ne aggódj, ha érted teszi el fogja fogadni.

- Hát jó. Akkor ideje beszélnem vele.

Prológus

VÁMPÍR SZÜLETIK

Minden Los Angelesi vámpír a titkos alagúthálózatot járta. Sietve keresték a nagytermet. Egy kis vérszívóval gazdagodik a világ! Ráadásul nem akármilyennel, egy aranyvérűvel. Őket évezredek óta tisztelik, hiszen vérük sosem keveredett ember- vagy vérfarkasvérrel. Viszont náluk gyakori volt a testvérházasság, hogy nevüket őrizzék. Ez a kislány is majd bátyját kapja férjének. Ezért néha szerencsésebbnek mondják a kevert vérűeket.

Már az egész kolónia összegyűlt. Mindenki a szülőszoba ajtaját bámulta A felnőttek izgatottan, a gyermekek unottan. Lassan telt az idő. Hajnali fél kettő. Lassan már azt hiszik, hogy meg se fog születni a lány. A társaság álmos volt. Csak Thomas Goldblood lett volna képtelen aludni. Elképzelte, ahogy kihozzák a gyermeket, és végre megpillanthatja a jövendőbeli feleségét. Hirtelen egy kéz fogta meg a vállát. Hátrapillantott. Fekete gitáros póló, fekete földet söprő naci. Kivillanó szemfoga és hófehér bőre szinte világított.

-Vanessa, te mit csinálsz itt?

-Nem mondnom, inkább megmutatom - s azzal félretolta feketére festett haját a nyakából. Két icipici seb.

-Ki? Ki tette?

-Kia...- hirtelen kinyílt az ajtó.

-Megszületett! - kiabálta az orvos - Ép és egészséges!

Mindenki a gyerekhez tódult. Lassan a bátyja is felé indult. Ennek láttán a tömeg előtte kettéoszlott, hogy láthassa a húgát. A fiú fölé hajolt. Erre a hugica nevetni kezdett. A testvére átvette a kezébe, majd csatlakozott a kacagáshoz. Egyre többen kacarásztak. Végére a terem harsogott a vihogástól. Tomas kistestvérére pillantott. Nem tudott a házasságra gondolni. Csak egy dolgot akart: még sokszor hallani ezt a boldog hangot.