Első fejezet

MEGLEPETÉS!

Cindi törökülésben ült a régi és elhagyatott épülettel ellentétes irányban. A távoli várost figyelte, és arra gondolt, hogy bár szabadon járhatna-kelhetne, barátkozhatna mindenkivel, nem csak vámpírokkal. Alkonyodott. A nap az építmény ablakairól visszatükröződött. Az erdőből farkasok - vagy vérfarkasok? - kaparászása hallatszott. Úgy látszik, teliholdra esik a szülinapja. Megint.

Cindi sóhajtott egy nagyot, majd lehunyta a szemeit. Bátyja járt az eszében. Vajon mennyit kell még várnia? Mikor jön haza? Már kettő éve ünnepel nélküle. Tíz éves kora óta nem látta. Eléggé hiányzott neki. Mögötte nyikordult az ajtó, s anyja lépett elő.

- Mit akarsz? - kérdezte egyhangúan, de meg se fordult.

- Egy jó és egy rossz hírem van...

- A rosszal kezd! - vágott közbe a lány.

- Hát jó. Jövőre egy lányakadémián fogsz tanulni egy másik vidéken.

- Lehetne rosszabb is. És mi a jó hír? - szeme még mindig be volt csukva.

- A bátyád az éjjel hazajön.

- Miii?! - azonnal felpattant és anyja szemébe nézett. - Tehát a bátyám hazajön, ezért itthon lesz, és míg hónap végén el nem megyek, velem lesz?

- Igen, de figyelj oda, és ne kérdezd arról, hogy hol járt!

- De miért titkoljátok előlem? Csak nem olyan szörnyű helyen volt?

- Ne kérdezd és kész! Ha magától nem beszél róla, és nagyon valószínű, hogy nem fog, ne kérdezz rá!

- Jó jó, nem fogom!

A város fényei lassan felkapcsolódtak. Cindi ugyan azt a pózt vette fel, mint alkonyatkor. Ugyanolyan volt egyenes, szőke, háta közepéig érő haja, fekete, halálfejes pólója és sötét, tépett szoknyája. Viszont belül megváltozott. A nagy, bús űr helyett most boldogság és öröm volt. Mélykék szemeivel a szórakozóközpontok fényeit figyelte. Ez éjszaka nem lett volna egyik helyen sem. Inkább testvérével ült volna kissé poros szobájában, vagy járta volna a fehér köves folyosókat, miközben mindent elmesél. Lenézett a holdra. Távolból farkasok vonyítása hangzott. Az erdőt képlete. Az egyik szirten meg is látta a vonyító farkasembert. Adams volt az.

* * *

Időközben az erdő mélyén Cindi anyja és bátyja találkoztak.

- Átadtad az üzenetet Müllerséknek? - kérdte fiától Anabell.

- Igen. Azt mondták, Délvidéken élnek aranyvérűek. Egy házaspár. 15 éves fiuk van. Megkerestem őket, és azt mondták, talán.

- Mindent megteszel a húgodért, igaz? - nevetett az anyja

- Csak nem akarom hogy... Tudod, mint te és apa... Hogy az legyen...

- Ne aggódj, a testvéredet lányakadémiába küldöm...

- De akkor a szemfogából reszelni kell! - vágott közbe ijedten Thomas.

- Ne aggódj, ha érted teszi el fogja fogadni.

- Hát jó. Akkor ideje beszélnem vele.